30 éve működik a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége

2017-08-02

November 11-én tartották a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgáltatók Szövetsége (LESZ) megalakulásának 30. évfordulóját megünneplő rendezvényt Budapesten. Lelki elsősegély telefonszolgálatok Magyarországon 1970 óta segítenek a rászorulókon, az alakuláskori 8 tagszervezet száma mára 18-ra nőtt.

A nemzetközi normák alapján működő lelki elsősegély telefonszolgálatok célja az öngyilkosság-megelőzés, a krízisintervenció és a mentálhigiénés prevenció. A LESZ az elmúlt 30 évben csaknem két és fél millió hívást fogadott, a 116-123 hívószámon, illetve 2011 óta mobilhálózatokról is elérhető a szolgáltatás.

A jubileumi ünnepségen a LESZ a lelki elsősegély telefonszolgálatok és munkatársaik előtt tisztelgett, külön kiemelve azokat, akik az alapítás óta részt vesznek a munkában. Az eseményen az EMMI család- ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, Novák Katalin személyesen fejezte ki elismerését és köszönetét a LESZ önkénteseinek. Az eseményen a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. képviselői is részt vettek, Téglásy Kristóf az EFOP-1.2.4 Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése című kiemelt projekt szakmai vezetője a LESZ munkájával, életével kapcsolatos személyes élményeit osztotta meg köszöntő keretében.

Forrás: csbo.hu

f
OKIT Logó

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat
Magyarországról ingyenesen hívható segélyvonal

06-80-20-55-20

| E-mail:
OKIT
Grafika: Brandcontrol